Pagoda Karfiol Termesztése

musicjuice.co.uk

Balázs Fecó Felesége, Jonas Kaufmann Felesége

papírból-rózsa-1-perc-alatt
December 25, 2021, 4:27 am

Hosszú idő után először nyilatkozott a kapcsolatukról Balázs Fecó 21 évvel fiatalabb felesége Bár az utóbbi időben leginkább az egészsége kapcsán hallhatunk Balázs Fecóról, mostanra – a fegyelmezettségének és a gyógyszereknek köszönhetően – sokkal jobban van. Fecó azt mondja, a felesége végig biztosította számára a szeretetteljes hátteret még a nehéz időkben is. Kapcsolatuk idestova 23 éve tart. "A férfiak szerintem félkarú rablók az asszonyok nélkül, és az is igaz, hogy minden sikeres vagy sikertelen férfi mögött ott a nő" – mondja Fecó. Imola korábban sosem beszélt még a nyilvánosságnak, noha sokan faggatták közös életükről. Imola elmondta, bár elfoglaltságaik és a zene miatt mindig is nehéz volt összeegyeztetni a találkozásaikat, ők megoldották valahogy. A megértésre és elfogadásra hivatkozott, ebbe beletartozik az is, ha látja Fecón, hogy nincs kedve beszélgetni, vagy inkább csak maga lenne, ezt tiszteletben tartja,,, A szeretet, amit kezdettől érzünk egymás iránt, kárpótol bennünket" – fogalmazott Imola.

Dzsudzsák balázs mez

Balázs Fecó 23 éve él harmonikus kapcsolatban, felesége a zenész betegsége idején békés, szeretetteljes hátteret biztosított a Kossuth-díjas énekesnek, hogy minél hamarabb felépüljön. A Korál együttes énekese már túl volt egy házasságon és egy hosszú kapcsolaton, amikor 40 fölött, mesébe illő módon belépett az életébe Imola. Bemondónő is volt a szerelme - 12 év után lett vége az első házasságomnak. Én szerettem bele egy lányba, a szakítás mégis megviselt. Megfogadtam, soha többet nem nősülök – mesélte Balázs Fecó szeptemberben a Story magazinnak. A Korál együttes 1978-ban: Balázs Fecó orgona/ének, Schöller Zsolt basszus, Fischer László gitár, Pados István dob. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás Válása után Berkes Zsuzsa bemondó személyében köszöntött be az életébe egy újabb nagy szerelem, a kapcsolatuk tíz évig tartott. - Számomra drámaian ért véget, a szakításunkat követte a szívműtétem. Padlóra kerültem. Romokban hevert a magánéletem, az egészségem, elment a hangom, nem tudtam énekelni, és akkor, 1996-ban jött mesébe illő módon Imola – árulta el.

A zenész nagyon családcentrikus is, a családot pedig Imola szülei, testvérei, a gyerekeik jelentik, mert Balázs Fecónak már senkije nem él: a szülei elváltak, négyévesen elveszítette az édesanyját, a nagymamája nevelte, majd 17 évesen elköltözött otthonról. - Egyetlen "használati utasítás" van Balázs Fecóhoz: ha úgy látom, hogy nincs kedve beszélgetni, ha valami nyomja a szívét, békén hagyom, nem szólok hozzá. Szeret elleni a maga gondolataival, és ezt tiszteletben kell tartanom - mondta az asszony. - Imola túl sok szépet mondott rólam, pedig valójában nehéz ember, szangvinikus alkat vagyok. Könnyen megharagszom, de szerencsére gyorsan meg is bocsátok. Imola tudomásul vette, hogy milyen vagyok, a hibáimmal együtt elfogad, így szeret - vallotta be Balázs Fecó. A házaspárnak megismerkedésük után egy fia született, az ifjabbik Ferenc nem követte az apját a zenei pályán. Jó a nyelvérzéke, a Corvinus Egyetemen 2019 szeptemberében kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Rátonyi Róbert özvegye 92 évesen is elbűvölő Németh Margit 2019. július 13-án ünnepelte a 92. születésnapját, lánya pedig idén is hatalmas virágcsokorral köszöntötte fel.

Felesége

A zenész 21 évvel fiatalabb felesége mindenben mellette áll. Szerelem Balázs Fecó hosszú betegség után most először mesélt a Story magazinnak családjáról, és arról, mit jelent számára, hogy 21 évvel fiatalabb felesége, Imola mindenben mellette áll. A 68 éves zenész felidézte megismerkedésük első pillanatait és a megelőző éveket. " 12 év után lett vége az első házasságomnak. Én szerettem bele egy lányba, a szakítás mégis megviselt. Megfogadtam, hogy soha többé nem nősülök meg, aztán jött egy újabb szerelem. Tíz évig tartott a kapcsolatunk. Számomra drámaian ért véget a szakítás, mert ezt követte a szívműtétem - idézte fel korábbi házasságait Fecó, aki 1996-ban ismerkedett meg Imolával, akivel azóta is boldogan élnek. Lapozz tovább, cikkünk folytatódik! Oldalak

  1. Pénzmosási törvény módosítása
  2. Balázs feco felesége
  3. Villám és a varázsló teljes mese – ÖrökMesék
  4. Kia stonic vélemények model
  5. Jonas kaufmann felesége
  6. 1. osztály Környezetismeret - Tananyagok
  7. Balázs fecó első felesége
  8. Balázs fecó felesége
  9. Balázs Fecó felesége először szólalt meg - Elárulta házasságuk titkák | Femcafe

Balázs Fecó érett férfiként találta meg az igazit, és lett 47 évesen apa, és az idő azt bizonyítja, jól tette, hogy nem kapkodott el semmit, mert feleségével már 23 éve élnek együtt boldogan, 11 éve pedig hivatalosan is házasságban. Imola 21 évvel fiatalabb nála, a 68 éves énekes egyidős az apósával, de a korkülönbség senkit nem zavar a családban. Imola először szerepelt a férjével - A férfiak szerintem félkarú rablók az asszonyok nélkül, és az is igaz, hogy minden sikeres vagy sikertelen férfi mögött ott a nő - mondta a Kossuth-díjas zenész a Story magazinnak. A felesége soha nem szokott nyilatkozni, de a hetilappal ezúttal kivételt tett, és mesélt arról, milyen együtt élni Balázs Fecóval. - Aki ismeri a zenészeket, az életmódjukat, az érzékenységüket, pontosan tudja, nem könnyű, de őszintén mondom, megéri. Általában, amikor én alszom, ő dolgozik, és fordítva, tehát sokat kell sakkozni, hogy találkozzunk, de valahogy mindig megoldottuk - árulta el Imola. Azt mondta, a szeretet mindenért kárpótolja őket.