Pagoda Karfiol Termesztése

musicjuice.co.uk

Citroen C4 Vélemények: Autó: Családbarát Minibuszok: Vw Touran És Citroen C4 Grand Picasso-Teszt | Hvg.Hu

dobos-tető-centrum-nagykanizsa
December 24, 2021, 4:44 pm

Citroen C4 Grand Picasso - galéria © D. P. Az új Touran is megkapta a most futó Golf-család élekkel divatosra szabott karosszéria-ruháját, de ennél lényegesebb, hogy az elődmodellhez viszonyítva jótékonyan hízott: hosszában majdnem 4, 4, szélességében 1, 8, magasságában pedig 1, 7 méter. A volán mögött –főként széltében – már-már úgy érezni, mintha eggyel nagyobb számú kocsiban ülnénk. Belső szerelvényei, így a jól áttekinthető műszerfal, a kézre-, lábra álló kezelőszervek, vagy az igényes kárpitozás ugyancsak mind ismerősek lehetnek a Golf-sorozatból, amelyek eredményeként az elöl ülők kellő kényelemben érezhetik magukat. Ez a kompaktokat meghaladó ergonómia a 4, 6 méter hosszú, 1, 9 méter széles és az 1, 6 méter magas Grand Picassóról is elmondható, bár az első ülések ülőlapja a kelleténél kicsit rövidebbnek tűnt. Az viszont luxusszámba megy, hogy a sofőr megmasszírozhatja hátát az ülése melletti gombbal, a mitfárer pedig ülésének első oldalából kihajtható, ugyancsak gombnyomással szabályozható motoros puffszerűségen pihentetheti lábát.

Citroen c4 picasso vélemények

Pozitív Mutatós karosszéria, jó helykínálat, széles motorválaszték, stabil futómű. Negatív Nem túl megbízható, pontatlan váltó, a háromajtós hátul szűk és nehéz a bejutás, a 110 lóerős 1, 6-os kicsit sokat fogyaszt. Típustörténet Megindul a forgalmazás három- és ötajtós karosszériával, motorok: 1. 4 16V (88 LE), 1. 6 16V (109 LE), 2. 0 16V (136 LE), 2. 0 16V aut. (140 LE), 2. 0 16V VTS (177 LE) csak Coupé, 1. 6 HDi (90 és 109 LE), 2. 0 HDi (136 LE) A 2. 0 16V immár kézi váltóval is 140 LE teljesítményű Az 1. 6 HDi (109 LE) új, hatfokozatú robotizált ESG6 váltóval is Új motor: 1. 6 Bioflex (109 LE) E85, törlik a VTS-t Modellfrissítés, motorok: 1. 6 VTi (120 LE), 1. 6 THP aut. (140 LE), 1. 6 THP (150 LE), 1. 0 HDi aut. (136 LE), 2. 0 HDi (140 LE). Pallas néven lépcsős hátú karosszériával is választható. Törlik a Pallast a kínálatból. Modellváltás: az egyterű Picassók maradnak, de az összes többi C4-est a csakis ötajtósként létező második generációs C4 váltja.

Ellenben nem hangos. Ha jól meghúzatják, ebből is kibújik a Barkas, de nem vészesen intenzív ez a hang. Utazózótempónál teljesen csendes, és a menetzajok sem erősek. Hogy pontosan mennyit foroghat ilyenkor a motor, azt nem tudom, mert a már említett "mitspóroljunkki"-meeting áldozatai között a fordulatszámmérő is szerepel – de kit érdekel? Az gondolom lejött, hogy itt nincs túlhajszolva a technika, és hát a futómű sem. Olyan autóról beszélünk, amelynek a legerősebb motorja 110 lovas. Ennek megfelelően igen kényelmesen rugózik egy határig. Magyarországon sajnos a kátyúk mélysége túl van e határon, ilyenkor viszont erőteljesen belezuttyan a kerék, mintha túl nehéz lenne a felni, ráadásul nagyobb kirugózáskor kicsit oldalirányba is elmegy a Cactus feneke a zöttyenőkön. (Ezért én kerülném az extra 17-es felnit, tessék csak beérni az alap 16-tal. ) Az összkép mégis inkább a kényelem felé hajlik, és a pár éve nálunk járt 110 lovas turbósnál lényegesen komfortosabban rugózott. A kormány könnyű a maga villanyszervós módján.

Totalcar autós népítélet - Citroën - C4 2004

A háromajtós C4 profi formatervezők szemével is jól néz ki. Steve Lewis, a SEAT formatervezési igazgatója mondta egy interjúban, hogy a citroënes kollégáknak ezúton is gratulál a C4-hez. A C4 mindenhonnan mutatós, de a legizgalmasabb része talán a hátulja. Széles, erőteljes, sportos, igazán ütős. A forma felfokozza a várakozásokat, amit a C4 beüléskor lehűt kissé, mint egy ránézésre ígéretes nő, akinek férfias hangja vagy ostobasága lelombozza az embert, mikor beszélni kezd. Nyilván gusztus kérdése is, de az üléshelyzetet nem találtuk tökéletesnek. Az önmagában jól párnázott, kellően nagy és igazán kényelmes ülésből túl messze volt a kormány, a tengelyirányú állíthatóság ellenére. Viszont a designerek lendületéből belülre is jutottak ötletek. Ilyen például az illattartály a szellőzőrendszerhez, a pirosra váltó hátlapú fordulatszámmérő, vagy a fix közepű kormánykerék. A C4-ből nagyon hiányzott a bőrkormány, a műanyag karima alsó része barátságtalanul érdes, a kormány vastagsága jó. A Citroën nagyot újított fix közepű kormánykerékkel, de kár, hogy a rádió gombjai nem mozognak együtt a kormánnyal, hanem mozdulatlanul tanyáznak a kormány közepén.

Black

  • Citroen c4 vélemények coupe
  • Eladó CITROEN C4 | Budapesten és országosan - JóAutók.hu
  • CITROEN C4 - Autónavigátor.hu
  • Vásárlás: Valeo Citroen C4 Vízpumpa | Valeo 506719 Vízpumpa árak összehasonlítása, Citroen C 4 Vízpumpa Valeo 506719 boltok
citroen c4 vélemények 3

For sale

Ez azért rossz ötlet, mert kanyarban a kezünk elfordul a volánnal, így nem érjük el a távvezérlést a reflexszerű mozdulatokkal. Az újítások közül sokkal jobban tetszett a fordulatszámmérő. A digitális skála hátlapja vált pirosba túl magas fordulatszámon, ami látványosabb. Amennyivel szebb a háromajtós C4 az ötajtósnál, annyival kevésbé praktikus a Coupé, ami talán a világ minden kétajtós autójára igaz. A Citroën hatalmas ajtókkal kívánta megkönnyíteni a bejutást hátra, ami sikerült is, a C4 nem nyomorítja meg a ki-be igyekvő hátsó utasokat. Méretük miatt az ajtókat nagy szélben nehéz szél ellen kinyitni. Egy másik kellemetlenség, hogy az ajtó két akadópontja közül az első túl szűk a kényelmes kiszálláshoz, a másikkal hétköznapi parkolóhelyen túl szélesre nyílna az ajtó. Kijelzőből kevesebb is elég lenne, az információkat három különböző képernyőről kell leolvasnunk. Az időt és a hőmérsékletet talán jobb lett volna egy kijelzőre költöztetni a rádióéval és a fedélzeti számítógépével. Nehéz a manuális klímás C4-nél (vagy a Peugeot 307-nél) egyszerűbben kezelhető fűtés-szellőzést kitalálni.

Teszt: Citroën C4 Coupé VTR 1. 6i 16V - Vakító csáberő Régebben egy Citroën lehetett szép vagy csúnya, biztos, hogy összetéveszthetetlen autó volt. Mivel a Citroënek néhány kivétellel szépek és áramvonalasak voltak, kialakult egy rajongói tábor, amelyiknek a kötődése olyan erős a márkához, mint a B-középnek a Fradihoz. Ki ne rajongott volna az idén 50 éves DS-ért, vagy az 1975-ös Év Autójáért, a CX-ért? Netán az 1990-es Év Autója címmel debütált Xm-ért? De még az 1992-ben bemutatott Xantia is különleges és karakteres autó volt. Aztán jöttek azok a kilencvenes évek és a Citroën arculata kifakult, a hírnév leépült és olcsó, de izgalommentes autókat kezdtek el gyártani. Egyszerűen csak olcsó autókkal ma már nem lehet megállni a piacon, ezért a Citroën is visszatért a régi útra. A C3-C2-C3 Pluriel modellekben már sokkal több az élet, mint a kocka ZX-ben, az előző C5-ben vagy a Xsarában. A C4 az az autó, amelyre a Citroën várt és amelyre Citroënnek szüksége van. Azonnal felismerhetően más és szerintünk szebb is, mint a bádogcsorda legtöbb tagja.

Vásárlás: Valeo Citroen C4 Vízpumpa | Valeo 506719 Vízpumpa árak összehasonlítása, Citroen C 4 Vízpumpa Valeo 506719 boltok

Nagy dolgok ebben a verzióban sincsenek: manuális klíma, menetstabilizáló elektronika, hat légzsák, és CD-s rádió képez alapot a 4 930 000 forintos árra. Házon belül csak "varázsmotornak" hívjuk a PSA Peugeot Citroën és a Ford közös verejtékével létrehozott 1560 köbcentis dízelmotort. Ez a motor képest csodát tenni minden autóval. Még a pályája vége felé közeledő Peugeot 206-osból is életerőtől duzzadó igáslovat faragott. Ezzel a C4-essel is csodát tesz a halk járású, kiegyensúlyozott lelkületű dízelmotor. A második generációs közös nyomócsöves befecskendezéssel táplált dízelmotor benzineseket megszégyenítő dinamikával tölti fel a családias berendezkedésű C4-est. Szép eredmény a 11, 2 másodperces 100-as sprintidő és a 192 km/órás végsebesség. Mindez attól lesz nagyon szép, hogy a C4-es 7, 1 litert fogyaszt, ha kitapossuk a szemét. A fizikai teljesítőképesség korlátainak feltérképezésétől tartózkodva hihetetlenül hangzó, de mégis valódi öt és fél literes fogyasztást tudott az autó. Hangulattól függően 240 vagy 260 Nm kedvenc dízelmotorunk maximális nyomatéka.

1 pontot ad neki, de a hibalistára nem tud konkrétumot írni, csak azt, hogy nyöszörgő fék, és kiégett izzók. 09:22 Hasznos számodra ez a válasz? 9/22 A kérdező kommentje: Nos igen kb ez a vélemény arány a népitéleten is. 10böl 6óva int tőle. A vicc hogy beszéltem 2 nagyobb autószerelő cég vezetőjével(mert partnereim) és mindketten bátran ajánlották a C4et. Durva hogy ennyire megelőzi a rossz híre a márkákat mert régen bénák voltak! 10/22 anonim válasza: Sose vezettem régi Citroent, 2005-ben vezettem az elsőt. Az egy C5 volt, a túl puha üléseken kívül nem volt semmi baja. Azóta viszont volt szerencsém C1-hez, C4-hez, Xsara Picassohoz, C4 Picassohoz - mind rossz volt, de meglepő módon ezek közül a legújabb C4 Picasso volt a legrosszabb, szanaszét volt hullva a kuplung és a váltó, plusz olyan hangja volt, mint egy 25 éves Transitnak (de még a benzines Picassok is kerregni kezdenek 5 év után). Még a rosszakaróimnak sem ajánlanám. 11:49 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:

Hátrapillantani sem lehet zavartalanul, a belső tükörben a látóteret nagyjából kettéosztja a hátsó ajtó üvegfelületén keresztülfutó merevítő. Az üvegfelület mindkét fele fűtőszállal páramentesíthető. A sebességváltó határozatlanul mozog, pontatlanul kapcsolható. Az áttételezés rövid, ami illik a pörgős motorhoz. 100-nál 3000 a fordulatszám ötödikben, tehát nem a kis fogyasztás és az alacsony zajszint volt a cél, hanem a lehetőség szerint élnék viselkedés. Sík úton nem éreztünk teljesítményhiányt, a C4 Coupéban az 1, 6 literes benzines harmonikusan viselkedik. A motor nyomatékleadása egyenletes, könnyű vele haladni, függetlenül attól, hogy városban vagy autópályán autózunk. A 16 szelepes négyhengeres könnyedén veszi a fordulatot, agilisan pörög. A visegrádi Fellegvár környéki utakon jóízűt autóztunk a C4-gyel. Ha nem sajnáljuk tőle a fordulatszámot, az autó 2-3. fokozatban váratlanul életerős, és ami a fő, kanyarban alig tolja ki az orrát. A C4 alulkormányozottságra való hajlama örömtelien csekély, a kanyargás örömét a könnyű kormányzás sem csorbítja.

A plusz 1 vagy 2 évre, illetve 75/100 000 kilométeres futásteljesítményig megváltható kiegészítő garancia igen hasznos extra. Műszaki adatok – Citroën C4 Coupé VTR 1. 6i 16V MOTORADATOK Lökettérfogat (ccm) 1587 Furat x löket (mm) 78, 5×82 Hengerek / szelepek száma S4/16 Max. teljesítmény (kW[LE]/ford. ) 80(109)/5800 Max. nyomaték (Nm/ford. ) 147/4000 MENETTELJESÍTMÉNYEK Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 10, 6 Végsebesség (km/h) 194 FOGYASZTÁS Város (l/100 km) 9, 5 Lakott területen kívül (l/100 km) 5, 7 Vegyes (l/100 km) 7, 1 CO 2 kibocsátás (g/km) 169 MÉRETEK Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4260/1769/1456 Tengelytáv (mm) 2608 Csomagtér (liter) 314/1083 Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1200/520 Üzemanyagtank kapacitás (liter) 60 Gumiméret 205/55 R16 ÁR, KÖLTSÉGEK Alapár (forint) 4 105 000 Konkurensek (forint) Fiat Stilo Active 1. 6, 3 935 000 Ford Focus Trend 1. 6 Ti-VCT, 3 905 000 Opel Astra GTC 1. 6 Cosmo, 4 629 000 Mégane Coupé 1. 6, 4 105 000 Tesztelt autó ára (forint) A szériafelszereltség fontosabb tételei ABS, vészfékrásegítő, elektr.